Egyik ismerősöm hívott fel néhány napja sírástól elcsukló hangon, hogy elpanaszolja: meghalt a madaruk. Az a vak madár, akit évek óta gondoztak és aki felvidította mindennapjaikat. Még ma is meghatódom, ha fájdalmukra gondolok. Bánatukat magaménak éreztem, szinte magam is átéltem szomorúságukat. Csak remélni tudom, hogy együttérzésem segít egy kicsit átvészelni a veszteség okozta fájdalmat.
Az empátia az az emberi képesség, mellyel mások érzelmeit, szempontjait megértjük és elfogadjuk. Buda Béla így fogalmaz: "Az empátia a személyiség olyan képessége, amelynek segítségével a másik emberrel való közvetlen kommunikációs kapcsolat során bele tudja élni magát a másik lelki állapotába. Ennek a beleélésnek nyomán meg tud érezni és érteni a másikban olyan emóciókat, indítékokat és törekvéseket, amelyeket az szavakban direkt módon nem fejez ki, és amelyek a társas érintkezés szituációjából nem következnek törvényszerűen. A megérzés és megértés fő eszköze az, hogy az empátia révén a saját személyiségben felidéződnek a másik érzelmei és különféle feszültségei. Ezt úgy is ki lehet fejezni, hogy a személyiség beleéli, mintegy a másikba vetíti önmagát."
Tudományok körökben nincs egyetértés abban, hogy az empátia veleszületett tulajdonság-e, vagy fejleszthető és tudatosítható készség. Mivel az érzelmek és érzések felismerése öntudatlanul, akaratlanul is működik, kizárható, hogy csak a tudatos beleérzést nevezzük empátiának. Az empátia feltétele a figyelem, az odafordulás és a nyitott érdeklődés. Minden ember rendelkezik az empátia képességével, de ennek foga egyénről egyénre eltér. Az empátia a társas és érzelmi intelligencia alapja is. A segítő és oktatói szakmákban kifejezetten szükséges a magas EQ.
Összefoglalásként Carl Rogers szavait idézem: "Amikor egy más ember belső szempontrendszerét nagy pontossággal és a hozzá tartozó érzelmi összetevőkkel és jelentésekkel együtt érzékeljük, mintha a másik ember lennénk, de sosem veszítve el a „mintha” aspektust. Azaz, érzékeljük a másik ember fájdalmát vagy örömét, ahogyan ő érzékeli, észleljük azok okait, ahogyan ő észleli, de sosem hagyjuk figyelmen kívül a felismerést, hogy ez olyan, mintha nekem fájna vagy én örülnék."
A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük a mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság, és kalitkája; az emberi szív. (Marice Materlinck)
