Ma este próbára tettem magam, összeszedtem minden bátorságomat, nyitottságomat és belevágtam. Határozottan ki kellett lépnem a komfortzónámból, amikor a profi sminkesre bíztam magam. Nem nagy ügy, ugye? Mégis némi izgalmat, aggodalmat éreztem. Bíztam a szakértelmében, mégis kételkedtem az eredményben. Pedig nem is nekem kellett teljesítenem: a munkát más végezte helyettem. Az én dolgom "csak" aggodalmaim és bizalmatlanságom elengedése volt.
Fontosnak tartom, hogy időről időre megtapasztaljam azt az érzést, amit coaching-partnerem átél a folyamat döntő pontján. Tudni, érezni, tapasztalni akarom, hogy milyen nehéz átlépni saját korlátainkat. A komfortzóna elhagyása mindig megrázkódtatás. Hol kisebb, hol nagyobb gondot okoz, de soha nem problémamentes. Ugyanis a problémamentesség a komfortzónán belül marad. A határok pedig néha egyszerűen átléphető farönkök, máskor átmászható kerítések, néha pedig áttörhető betonból vannak, vagy átjárhatatlan sziklafalak.
A coaching-folyamatban a komfortzónából való kilépés jelentheti a viselkedésváltozás első lépését. A cél a tartós változás rögzítése. Hogyan? Miért? Mikor? Mennyi időre?
Nekem ma nem sikerült a változás rögzítése. A megszokásaim a berögzült elképzelések és a komfortzónám volt az erősebb. Már tudom, hogy nem fogom - és nem is akarom - megváltoztatni eddigi szokásaimat. Azt is tudom, hogy mi vár a coaching-partnerre egy, a mainál jóval fajsúlyosabb és jelentősebb, életét, szokásait, munkáját megváltoztató döntés meghozatalakor... Minden elismerésem a bátor coaching-partnereknek, és még nagyobb főhajtás a kitartók előtt!
