HTML

Bemutatkozás

Örvényesi Rita marketing coach vagyok. Marketing-folyamatokat és szervezeteket támogatok egyéni és team-cochinggal. Erős, megbízható, gyakorlatias és a kihívásokat kedvelő coachként hatékony és megtérülő coaching folyamatokra törekszem.

Bővebben »

Munkamódszerem

A Verto elnevezés a latin "vertere" szóból származik. A jelentése fordul. A Verto Coaching nevéhez hűen arra törekszem, hogy fordulatot hozzak a coaching-partner életébe. Tudatos emberi és munkakapcsolatot felépítve, együtt gondolkozva, odafigyelve inspirálom, katalizálom őt saját, rejtett képességeinek, készségeinek feltárására, fejlesztésére.

Bővebben»

Önismret

"Lassan haladok, de sohasem hátrafelé." Abraham Lincoln szavai mindannyiunk számára biztatást jelenthetnek. Az önismeret útján elindulni nehéz csak, kezdetben lassan lépegetünk, bizonytalanul és félve ismerkedünk saját érzelmeinkkel, gondolatainkkal. Ahogy haladunk előre, egyre többet és többet szeretnénk tudni magunkról, s megértjük, hogy az önismereti vizsgálódás egész életünkön át tart.

Az idő és én. Én és az idő.

2011.02.21. 12:36

Ma személyes élményemről szeretnék beszámolni. Két nappal ezelőtt abban a szerencsében volt részem, hogy egy leendő coach-társam az időről beszélgetett velem. Kérdései rádöbbentettek, hogy milyen nagy változást tudhatok magam mögött.

A történet évekkel ezelőtt kezdődött, amikor vezető lettem egy multinacionális vállalatnál. Kisebbik fiam elmúlt két éves, a nagyobbik pedig hat. Kisgyermekes anyaként csak a szerencsémnek és nőtársaimnak köszönhetem, hogy meg tudtam állni a lábamon. Olyan kapcsolati háló segített (erről még lesz szó később a női vezetőkről szóló cikkben), mely nélkül nem boldogultam volna. Bébiszitter és takarítónő váltották egymást, míg én teljesen feloldódhattam az új kihívásban. A mindennapok itthon rutinosan teltek, mégis mindig azt éreztem, hogy harcolok az idővel. Soha nem álltam fel az íróasztal mellől a munkaidő végén. Minden napra megvolt a tennivalók listája a rá szánt idővel együtt. Bevásárlás, főzés, a napi háztartási teendők, no és a gyerekek. Péntek volt a csúcs napom, akkor ebéd után elhoztam a fiúkat az oviból és együtt töltöttük a délutánt. Azonban a munkaköröm új feladatokkal, nemzetközi projektekkel bővült. Egyre gyakrabban kellett két napra elutaznom, egyre többször elhúzódott a napi munka. Az estéimet a levelek feldolgozásával töltöttem itthon, az íróasztalomon elintézetlen iratok tornyosultak. Az idő egyre fenyegetőbb ellenséggé vált. Küzdöttem vele, le akartam győzni.

A kiborulás határán érkezett az életembe a coachom. Az elején azt sem tudtam, mit fogok kezdeni vele, s egyáltalán mikor pótolom be a vele töltött órákat, amik a munkaidőből kiesnek. De a beszélgetések új gondolatokat ébresztettek bennem. Néhány hónap alatt - ugyan kemény munkával és odafigyeléssel - de sikerült délután ötkor felállnom az íróasztaltól és idegeskedés nélkül befejeznem a munkanapot. A delegálás, a prioritások kezelése, a valóban fontos teendők kiszűrése nem csak a munkámban, a magánéletemben is támpontokat adott. Azóta másként élem meg az időt. Összebarátkoztam vele. Tudom, hogy nekem dolgozik és tudom, hogy nem ellenfél. Csak múlik, telik, mint a mesében. Az életem pedig szépen belesimul, hol gyorsabb, hol lassabb ütemben. Igaz, a feladatok fajtája megváltozott: az irodai munkát felváltotta az itthoni tanulás, a külföldi meetingeket lecseréltem gyermeknevelésre. Mégis úgy érzem, hogy mindig jut arra időm, amire szeretném, hogy jusson.  

Címkék: személyes élmény idő önvallomás coaching coach