Egész hétvégén egy kérdés járt a fejemben: Vajon bennem van a hiba?
Ha a környezetemben mindenki pozitívan értékel egy helyzetet, ha egy csoport minden tagja jól érzi magát benne csak én nem, akkor a helyzetértékelésemmel van gond? Felül kell-e vizsgálnom a véleményemet? A válasz természetesen igen. De vajon számítanak-e az észérvek vagy hagyatkozzak az érzelmeimre? Elfogadjam-e saját, jelenlegi álláspontomat vagy igyekezzek mások véleményét sajátommá tenni? Mennyire megalkuvás benne maradni egy helyzetben a többiek kedvéért? A részemről hozott áldozat mekkora terhet ró a csoport többi tagjára? Mekkora tanulás számomra a helyzet elfogadása? Mit tapasztalok meg? Tudok-e a helyzet által fejlődni, s ha igen, miben? Mennyire kényszerítek másokat saját álláspontjuk megváltoztatására? Hol húzódik az érdekérvényesítés és az asszertivitás határa? Milyen kompromisszum etikus? Kell-e egyáltalán kompromisszum egy csapaton belül? Tud-e működni a csapat az adott helyzetben az én elkötelezettségem nélkül?
