HTML

Bemutatkozás

Örvényesi Rita marketing coach vagyok. Marketing-folyamatokat és szervezeteket támogatok egyéni és team-cochinggal. Erős, megbízható, gyakorlatias és a kihívásokat kedvelő coachként hatékony és megtérülő coaching folyamatokra törekszem.

Bővebben »

Munkamódszerem

A Verto elnevezés a latin "vertere" szóból származik. A jelentése fordul. A Verto Coaching nevéhez hűen arra törekszem, hogy fordulatot hozzak a coaching-partner életébe. Tudatos emberi és munkakapcsolatot felépítve, együtt gondolkozva, odafigyelve inspirálom, katalizálom őt saját, rejtett képességeinek, készségeinek feltárására, fejlesztésére.

Bővebben»

Önismret

"Lassan haladok, de sohasem hátrafelé." Abraham Lincoln szavai mindannyiunk számára biztatást jelenthetnek. Az önismeret útján elindulni nehéz csak, kezdetben lassan lépegetünk, bizonytalanul és félve ismerkedünk saját érzelmeinkkel, gondolatainkkal. Ahogy haladunk előre, egyre többet és többet szeretnénk tudni magunkról, s megértjük, hogy az önismereti vizsgálódás egész életünkön át tart.

Jung és a pszichoanalízis

2011.03.28. 11:12

Carl Gustav Jung svájci pszichológus Sigmund Freud tanítványaként ismerkedett meg a pszichoanalízis elméletével, melynek alapjait korábban Freud rakta le.

A pszichoanalízis elmélete megkülönböztet tudatot és tudatalattit. Az analízis maga mélylélektani vizsgálat, mely a tudatalattira koncentrál és annak feltárásával igyekszik megoldani a lelki zavarok gyógyítását. Eszköze a hipnózis és az asszociáció.

Jung elfogadta Freud tanításainak egy részét, de továbblépet és kidolgozta saját elméletét, melynek az analitikus pszichológia nevet adta. Az új elméletben az álomfejtés, az álmok értelmezése nagy hangsúlyt kapott. A jungi iskola arra törekszik, hogy a világegyetem szimbólumait megfejtse, megértse és azok értelmét a pácienssel összefüggésben vizsgálja.

Jung - Freudhoz hasonlóan - az emberi személyiséget két részre osztja, a tudatos és a tudatalatti régiókra. 

A tudat Jung meglátása szerint a pszichikus tényezők kapcsolata az énnel, az én a tudat központja, bizonyos részei azonban a tudattalannal is érintkeznek (Süle, 2000). Az én érzése a testsémából, a létezés tudatából és emlékezetbeli adatokból tevődik össze (Jung, 1935). A tudat két fő tartományra osztható: az endopsziché és az ektopsziché régióira. Az endopsziché lényegében a tudat és a tudattalan folyamatok közti kapcsolatrendszer, míg az ektopsziché az az orientációs rendszer, melynek segítségével a tudat a külvilági tényekben igazodik el. Az endopsziché funkciói az emlékezet, mely azokhoz a tartalmakhoz köti a személyt, melyeket elfojtott; a szubjektív reakciók, melyekkel a személy nem szívesen néz szembe, s ezért elfojtás alá helyezi őket; az emóciók és indulatok; valamint az ún. invázió, azaz a megszállás, mely elsősorban olyan pszichés kórképekre jellemző, melynek során az árnyoldal teljes mértékben átveszi a tudat irányítását. Az ektopsziché funkciói Jung elméletében az érzékelés, a gondolkodás, az érzés és az intuíció, mely utóbbi a tudattalan észlelését jelenti (Jung, 1935, 1988). Jung a lélektani típusok jellemzésénél az egyes ektopszichés funkciók túlzottan hangsúlyos működésének fontos szerepet tulajdonít az egyes pszichés zavarok megjelenésében (Jung, 1988).
Jung a tudattalant két részre osztja: a személyes tudattalan és a kollektív tudattalan régióira, mely utóbbi legfontosabb jellemzője, hogy hatását nem személyesnek, hanem tőlünk független, énidegen, objektív valóságnak éljük meg (Süle, 1993). A személyes tudattalan egyéni szerzemények vagy a személy ösztönös folyamatainak következményeképpen alakul ki, tartalmai individuálisak. A kollektív tudattalan az emberiséget általában jellemző szemléletmód megjelenései - ezek a kollektív minták az ún. ősképek vagy archetípusok, melyek "archaikus karakterű mitológiai motívumokat tartalmazó körülírt csoportok" (Jung, 1935; 52.old.). Jung meglátása szerint ezekből az archetípusokból erednek az emberiség legfontosabb ideái és képzetei (Koronkai, 1999). Jung feltételezését, mely szerint a személyiség működését archetípusok befolyásolják, arra a nézetére alapozza, mely szerint az elme kialakulása ugyanolyan ősi alapokon nyugszik, mint a testé. Ebből következően tehát a kollektív tudattalan szintjén ugyanúgy egységes minden ember, mint az alapvető testi adottságok szintjén (Jung, 1935).
A jungi analitikus pszichológia felfogásában a személyiség külső burka az ún. perszóna vagy szerepszemélyiség, mely a felnőtt én által kialakított, a külvilághoz való alkalmazkodás szolgálatában álló entitás (Süle, 2000). A perszóna mögött helyezkedik el tehát a tudatos én, mely a tudattalannal érintkezik, melyben a perszóna kialakulásával párhuzamosan fejlődik, erősödik az ún. árnyékszemélyiség, mely voltaképpen a perszóna negatív lenyomata a tudattalanban, az azzal ellentétes tartalmakat foglalja magában: mindazt tehát, amit a személy el szeretne kerülni (Süle, 2000). Jung a lélek mélyén pozitív, kreatív mag működését feltételezte, melyet "Selbst"-nek nevezett - ezt tekintette minden jelenség legvégső, integratív forrásának.
A jungi elmélet értelmében az emberi fejlődésnek három szakasza különböztethető meg: a testi születés - a biológiai önállóvá válás időszaka -, a serdülőkor - az egyéni éntudat kialakulása -, valamint a szellemi születés - a "Selbst", az ősmag irányának érzékelése -. Ez utóbbi tekinthető a jungi pszichológia központi témájának, s végső soron a jungi pszichoterápia céljának (Süle, 2000). Az analitikus pszichológia - szemben a pszichoanalízissel - a személyiség fejlődésének elsősorban ezen, felnőttkori szakaszával foglalkozik, ebből következően a pszichoterápiás beavatkozás (a személyiségformálás) leghatékonyabb időszakának is a felnőttkort tekinti (Jung, 1932).

 

komment

süti beállítások módosítása