Néhány napja még a kimondhatatlan nevű ,ámde gyönyörű Jindřichův Hradec cseh kisváros középkori utcáit jártam. Baráti társaságban igyekeztem kikapcsolódni, pihenni, feltöltődni és befogadni a látnivalókat. Azután megpillantottam ezt a csodálatos, faragott kőkeretes, nehéz fa kaput és a fehér krétával gondosan ráírt, rajzolt rövid üzenetet. Elmosolyodtam, és azonnal megszületett a mai blogbejegyzés témája:
Valóban ennyire egyszerű-e megfogalmazni és egyértelműen a másik tudomására hozni az igényeinket? Tudjuk-e egyáltalán, mi az igényünk? Mi a jó nekünk? Mit szeretnénk elérni, megkapni? Tisztában vagyunk-e saját elvárásainkkal?
Nincs nap, hogy ne hallanék panaszt a beteljesületlen vágyakról, igényekről:
"Fogalma sincs, mit szeretnék!" "El sem tudja képzelni, mire vágyom!" "Soha nem jön rá, ha megbántott." "Észre sem veszi magát, ha a lelkembe gázol." "Igazán tudhatná, hogy a segítségére szorulok." "Nem értem, miért nem veszi észre, hogy kedvelem a társaságát."
De kinek a felelőssége, hogy a saját igényeit, szükségleteit megossza azzal, akitől elvárja, hogy teljesítse az elvárásokat? Bizony hosszú időbe telt, mire magam is rájöttem: a felelősség csak az enyém. Annak a felelőssége, hogy tisztában legyek saját igényeimmel, szükségleteimmel, elvárásaimmal. Legyen az egy pohár hideg víz vagy csendes odafigyelés. Megértés vagy egy ölelés, biztonság vagy épp egy figyelmeztető szó. De annak a felelőssége is csak engem terhel, hogy ezeket az elvárásokat, igényeket úgy kommunikáljam, hogy az a másik ember számára egyértelmű, félre nem érthető és elfogadható, befogadható legyen.
Van egy jó hírem: csak bátorság kell hozzá és ez is könnyedén megtanulható! Néha bizony csak egy ódon kapu és egy fehér kréta kell hozzá. Néha ennél kicsivel többre van szükség. Bízni kell abban, hogy az üzenet "olvasója" megérti és teljesíti elvárásainkat. Bátorság, bizalom, elhatározás, fejlődés... mi ez, ha nem egy jó coaching folyamat?
