Az ember minden helyzetet, környezetében zajló történést, minden hatást érzékel, értelmez. Az érzékelés és értelmezés időnként nem is tudatosul bennünk. A történések, hatások, szituációk érzelmeket hívnak elő bennünk, mely érzelmek befolyásolják gondolatainkat. A gondolati, kognitív értékelés segít az érzelem minősítésében és azok elkülönítésében. A Smith és Ellsworth kutatópáros azt vizsgálta, hogy a kognitív kiértékelés során a helyzet és az érzelem értékelése milyen irányok mentén történik. 6 olyan szempontot határoztak meg, melyekkel az érzelmek leírhatók.
- Mennyire kellemes vagy kellemetlen a helyzet?
- Mekkora erőfeszítés kellett a helyzet kialakulásához?
- Mennyire bizonyos vagy bizonytalan a helyzet?
- Mekkora figyelmet szeretnénk az adott helyzetnek szentelni?
- Mekkora a helyzet felett gyakorolt és érzett kontroll erőssége?
- Van-e a helyzetben nem emberi befolyás?
A prekognitív érzelmek azonban kivételt képeznek a kognitív értelmezés alól. Ilyenkor bizony előbb érzünk mint gondolkodunk: az agyunkban az érzelemközpont, az amigdala válaszol először a szituációra. Harcolj vagy menekülj! Mindezt még mielőtt az agykéreg elvégezné a kognitív feldolgozást. Ilyen érzelmek például a félelmeink, melyeket gyerekkorunkból hoztunk magunkkal.
Fél még valaki rajtam kívül a póktól? Egértől? Békától? Ugye, hogy megmagyarázhatatlan a félelem? Minden felsorakoztatott észérv hatástalan... Utólag azt is elárulom, hogy nagyon nagy erőfeszítésembe és pár perces borzongásba került a pókos kép kiválasztása is!
