Ma a Siketek és Nagyothallók Szövetségében jártam, hogy előkészítsünk egy szeptemberi előadást. Amikor odaértem, üres volt az előcsarnok, egyedül telepedtem le az egyik fotelbe.
Csend volt, a nyilvános internet-hozzáférést biztosító szerver pittyegése és kattogása hallatszott csak. Időnként csengettek, a recepciós fiatalember nyitotta a kaput. Jöttek-mentek az emberek, mosolyogva köszöntötték egymást. Beszélgetni kezdtek, lopva figyeltem és gyorsan felismertem, hogy melyik társalgás formális és melyik közvetlen, baráti. A csendet időnként hangos nevetés törte meg. A recepción ülő fiatalember virtuóz módon bánt a számítógéppel, amit a billentyűzet halk és gyors kopogása jelzett. Arra gondoltam, hogy "de szeretnék én is így gépelni". Azután az ujjaival dobolni kezdett az asztalon, elképesztő ritmusokat szólaltatott meg, épp, mint egy profi dobos.
Megérkezett beszélgetőtársam és szóba került sok minden. A coaching jelentése, alapjai, az önismeret, az önbecsülés, egymás elfogadása, a fogyatékkal élőket érintő kedvezőtlen változások és a munkahelykeresés. A konfliktusok, a megoldások, a célok és sorolhatnám még.
"Hallatlan" világ volt, melybe hallóként cseppentem bele. Eszembe jutott, hogy relaxáció és meditálás során milyen nehéz kiszűrni a külvilág hangjait. Az is megfogalmazódott bennem, hogy mennyi információt elárultak nekem a várakozás néhány percében megfigyelt zajok, hangok. Micsoda információtartalommal rendelkeznek, mekkora kommunikációs gátat kell legyőzniük a hallássérülteknek. Nagyon várom már, hogy önkéntesen munkával segíthessek!
Ezen a linken az egyik kedvenc állatomat nevezi meg egy jeltolmács. Ugye, milyen klassz? Azt hiszem tudom, mi lesz a következő tanulnivalóm.
Vállalásom itt.
