"A tudással nő a kételkedés is."
(Johann Wolfgang Goethe)
Ma a teljes napot a tanulásnak szenteltem. A coach-képzés lassan véget ér, s a mai esetmegbeszélés és gyakorlat után szellemileg is elfáradva azon gondolkodtam, hogy miért érzem magam most bizonytalannak.
Ahogy egyre mélyebbre ásom magam a szakmai anyagokban, ahogy készül és kerekedik a szakdolgozat, ahogy újra elolvasom az elmúlt félévek tananyagát, ahogy rendezgetem a jegyzeteimet, egyre inkább elbizonytalanodom. Tudom, hogy mit nem tanultam még meg, tudom, hogy mit kell másként tennem.
Tudom, hogy a coaching egy szakma, tudom, hogy gyakorolni kell, mint annyi minden mást. Tudom, hogy meg kell engednem magamnak a hibázás lehetőségét. Tudom, hogy minden apró hibából tanulok, továbblépek. Tudom, hogy elnézőnek kell lennem magammal és azt is, hogy nem kell mindig, mindenben tökéletesnek lennem. Tudom, hogy bíznom kell magamban.
S azt is tudom, hogy a kételkedést is megengedhetem magamnak. A kételkedésről eszembe jutott Goethe fenti sora, a költőről pedig Itália és Szicília. Szicíliáról pedig a négy évvel ezelőtti utazásunk. A napsugaras kép Palermo mellett, a San Miniato del Monte kertjében készült. Milyen jó, hogy most megmutathatom!
